Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazakas Gergely, Gulyás Dániel
2023. január 19.

Pontvadászidény – MP-bajnokság, 6. forduló

A 6. fordulót játszottuk le a héten a párosbajnokságban. Ezúttal is születtek kiemelkedő eredmények az I/A-ban, a fordulót elképesztő 65 százalékos eredménnyel Szalka Tamás és Czímer Csaba nyerte, a címvédők ezzel hatalmas lépést tettek előre, és már harmadikok a tabellán. Talyigás Pétert elszólította a (LoveBridge) kötelesség, ezért Szilágyi Lászlónak helyettessel kellett megpróbálnia kimászni a kiesési zóna nevű gödörből, ami fényesen sikerült: Varga Istvánnal a nap második legjobb eredményét érték el 61 százalékkal, ezzel feljöttek a középmezőnybe.

Szilágyi László
2023. január 14.

Ottlik régen és most – Ottlik 110

Átmenetváltásos beszorítás. A kultikus terminus. Az Ottlik-bridzskultusz legnagyobb erővel bíró kifejezése. Szerzőnk párszor összefutott vele sok évtizedes pályáján. Az egyik ilyen partiban mellékalak volt, de története két bridzsikon kezén átfolyva az újságban már úgy jelent meg, hogy – ha álnéven is, de – ő a főszereplő, mit főszereplő, a szuperhős a történetben, hiszen a csapatverseny (ez sem felelt meg a valóságnak) másik asztalán elbukott ez az 5 treff, ám ő teljesített, megtalálta a kulcsot, ami, mondanunk sem kell, az átmenetváltásos beszorítás volt. De a nagy kanyarokat leíró történet felelevenítése nem itt, hanem egy másik évezredben, egy egészen más leosztással kezdődik, íme.
Fazakas Gergely, Gulyás Dániel
2023. január 11.

Pontvadászidény – MP-bajnokság, 5. játékhét

Az 5. fordulóval folytatódott a párosbajnokság minden osztályban. A játéknapot az első osztályban a Magyar Ádám–Hoffmann Tamás pár nyerte 62 százalékkal, amivel hetedikek, míg a nap másodikja Szabó Csaba és Tubak Dániel volt, közel a 60 százalékhoz, ezzel ők a hatodikak, de a nap nyertesei a majdnem 59 százalékot elérő Homonnay Géza és Lakatos Péter volt, hiszen ezen erős nappal élre ugrottak! Ehhez persze nem ártott, hogy az eddig élen állók nem zártak erős napot, hiszen Dombi–Gál 50, míg Dumbovich-Winkler (igaz, helyettessel) 47 százalékot ért csak el.
Varga István
2023. január 9.

Kaufmann 100

Kaufmann István (Manó), az egyik legtechnikásabb és egyben leggyorsabb magyar bridzsező 1922. december 17-én született. Özvegye, Zsófi kezdeményezte, hogy születésének 100. évfordulójára az MBSZ rendezzen emlékversenyt. Nem ment minden zökkenőmentesen, de az ötletből végül is valóság lett, mégpedig – igen szerencsés módon – pontosan az ünnepelt születésének 100. évfordulóján.

Fazakas Gergely, Gulyás Dániel
2023. január 5.

Pontvadászidény – MP-bajnokság, 4. játékhét

Megkezdődött a 2023-as év, lejátszottuk a bajnokság negyedik fordulóját, azaz épp féltávnál vagyunk. Ezúttal nagyobb szórással játszott az I/A mezőnye, sokáig több pár is 60 százalék felett állt, de végül csak Bódis Gyula és Honti László érte el ezt a küszöböt, 62,5 százalékkal nyerték a játéknapot, így feljöttek a 11. helyre. A Homonnay–Lakatos, Dumbovich–Winkler és Csehó–Mezei párok voltak még 57-58 körül, ők az első ötben is állnak most, Winklerék vezetnek egy fél topszkórral Dombi-Gál előtt, Csehóék a harmadikak. A forduló előtt vezető Fris–Kovács gyenge napja miatt lecsúszott a hetedik helyre. Érdekesség, hogy a fordulóban hatodik és hetedik pár is helyettessel ért el 55 százalékkal feletti eredményt.

Zánkay Péter, Ottlik Géza, Gyá
2022. december 30.

Bravúros Ottlik-lejátszás Zánkay Péter közvetítésével – Ottlik 110

A hatvanas évek elejére a versenybridzs ugyan újraszületett Magyarországon, nemzetközi kapcsolatai azonban gyengébbek voltak, mint valaha. Ez bizonyára Ottlik szakírói bemutatkozását is hátráltatta, amire az esélyt végül Zánkay Péter, a Bridzsélet akkori (és még hosszú ideig) főszerkesztője kínálta fel számára. A bridzsújságírók nemzetközi szervezete, az 1958-ban alapított IBPA ugyanis őt kérte fel, hogy küldjön be partit tervezett kiadványukhoz. Péter ehhez Ottlik segítségét kérte. A Bridge Writer’s Choice, 1964 című, Eric Jannersten szerkesztésében megjelenő könyv 70 leosztást mutatott be, „néhányat a leghíresebb bridzsírók és számosat a kevésbé ismert, de az ismertségre ugyancsak érdemesek tollából”. Ebben a mezőnyben komoly elismerést jelentett, hogy a könyvet a British Bridge World (BBW) 1964 márciusában éppen a Zánkay Péter által jegyzett Ottlik-partival népszerűsítette.

Mráz Máté, Kuttner György, Nég
2022. december 18.

A Moyse-levelek – Ottlik 110

Alphonse Moyse Jr., akit mindenki csak Sonnynak hívott, az 1929. október 29-i New-York-i tőzsdekrach után felhagyott a brókerséggel, profi bridzsezőnek állt, majd 1934-ben belépett Ely Culbertson csapatába a The Bridge Worldhöz. Alighanem jól dolgozott a világhírű szaklapnál, mert 1966-ban tulajdonos-főszerkesztőként ment nyugdíjba. De most, Antonius szavaival élve, nem dicsérni jöttünk őt.

Fazakas Gergely, Gulyás Dániel
2022. december 14.

Pontvadászidény – MP-bajnokság, 3. játékhét

Az év utolsó játéknapja a bajnokság harmadik fordulója volt, így még messze a vége. A mezőny az első osztályban továbbra is nagyon sűrű, most épp Fris Miklós és Kovács Gergely vezet. A budaörsiek nyerték a fordulót 63 százalék feletti eredménnyel, és mivel más nem is ért el 6-ossal kezdődő számot, nem meglepetés az állás. Második az eddig vezető Dombi–Gál, ők most csak 52 százalékig jutottak, míg a dobogóra jelenleg Honyek–Vikor fér fel, ők 59 százalékkal a nap második legjobbjai voltak, de Dumbovich–Winkler is jó napon van túl. Az élen állók kicsit nagyobb, több mint 1 százalékos előnyt hoztak össze, de a mezőny amúgy 54 és 45 százalék közt tömörül (csak egy pár nem éri el a 45 százalékos átlagot).

Kovács Gergely
2022. december 12.

Megjelent a Bridzsélet 2022 magazin

Mától átvehetők a példányok a versenyteremben.
Fazakas Gergely, Gulyás Dániel
2022. december 8.

Pontvadászidény – MP-bajnokság, 2. játékhét

Itt a december, tehát folytatódik a párosbajnokság. A két játéknap alatt találkoztunk már minden ellenféllel, ez tekinthető teljes körnek. Még 6 nap van hátra, tehát van lehetőség a javításra, azonban idén már csak egyszer bridzsezhetünk a bajnokságban.